1000 érdekesség a világból ♥ ♥*-*Az élet rejtély, fedezd fel!*-*
1.Megvadul-e a bika, ha vöröset lát?
Mélyen az emberek tudatába vésődött, hogy a vörös szín ingerli, mitöbb, megvadítja a bikát, és azonnali támadásra ösztönzi. Nem is lenne teljes a bikaviadal a matadorok rikító vörös köpenyege nélkül, melyet hanyag eleganciával lengetnek meg közvetlenül dühöngő ellenfelük orra, helyesebbenn mondva szarva előtt. A biológusok megcáfolták ezt az ősi hiedelmet, ámbátor nyilván sok víz lefolyik még a Dunán, amíg a hozzá nem értők is elfogadják a kutatások eredményét. Bebizonyították tudniillik, hogy a bika színvak - nem tudja megkülönböztetni a vöröset a többi színtől! Ezt a tényt egyébként sok bikaviador is elismeri. Az elméletet a gyakorlat is megerősítette: a kísérlet során a bika ugyanúgy reagált a matador fehér posztójára, mint a vörösre. Az a helyzet ugyanis, hogy a köpeny lobogtatása ingerli a bikát a támadásra , nem pedig a vörös szín. S bár az állat maga nem képes megkülönböztetni a fehér köpenyt a vöröstől, a viadalok vérszomjas közönsége annál inkább, így aztán jajj lenne annak a torreádornak, aki a romantikus vörös köpeny helyett egyszerű fehérben merészkedne az arénába.
2.A disznónak nem árt a kígyóméreg?
Azt mondják, hogy a disznó közönbös - immunis - a mérges kígyó marásával szemben. Nos, ez többé-kevésbé igaz, pontosabban szólva maga a disznó nem ellenálló a kígyóméreggel szemben, de a bőre alatt levő hályréteg nagyon jó védelmet nyújt. A méreg - ha a disznót kígyó marja meg - valószínűleg ebbe a hályrétegbe kerül, és ott olyan lassan szívódik fel, hogy sertésünknek kutya baja sem lesz tőle! A sündisznó - amely csak népies elnevezésben ,,rokona" a disznónak - viszont valóban immunis bizonyos kígyók marásával szemben. Tudjuk róla, hogy vadászik a mérges európai viperára, és nyugadtan elfogyasztja anélkül, hogy a legcsekélyebb baja esne még akkor is, ha küzdem közben a vipera megmarja. Igaz, a sünnek a kígyó elleni harcban hatékony fegyvere a tüskeruhája is. Megfigyelték, hogy amikor óvatosan megközelíti ellenfelét, hirtelen megharapja, de éppoly hirtelen hátat is fordít neki. A kígyó - ha még harcképes marad - rendszerint nagy dühvel visszacsap, de már csak a kiálló, hegyes tüskéket tudja megmarni, azoknak pedig nem árt a harapás.
3.Mászkálnak-e a fákon kenguruk?
Kizárt dolog - gondolhatják sokan - , a kenguruk ugrálnak és Ausztráliában élnek. Akármennyire meglepő, akadnak olyan kengurufajok, melyek korántsem valami híres ugróművészek, hanem a fék tetején, lombok között élnek. Sőt nem is Ausztráliában, hanem Új-Guinea szigetén. Ezekk közé tartozik az Észak-Új-Guineában honos szürke fakúszó kenguru is. A fakúszó kenguruk meglehetősen lomha lények, nincs szükségük a nagy sietségre, mivel élőhelyükön nem naggyon élnek olyan ragadozók, amelyek úgy istenigazából ártanának nekik - no persze, leszámítva a homo sapienst, az embert. A fakúszó kenguruk a nap nagy részét átalusszák. Táplálékuk növényi eredetű; sok lombot fogyasztanak. Kúszóképességüket fölöttébb hosszú farkuknak köszönhetik; bár fogózkodni nemigen tudnak vele, inkább csak egyensúlyozásra és támaszkodásra szolgál. Végtagjaikon meglehetősen nagy és vastag karmok találhatók. Színükben a szürke dominál, fejtetejük, vállrészük és a fülük inkább barna. A fakúszó kenguruk járás közben jobbra-balra ingadoznak, esetlen mozgásuk olyan ügyetlen kötéltáncosra emlékeztet, aki akármelyik pillanatban leeshet a kötélről...
4.Bokszolnak-e a kenguruk?
A kengurukról azt tartják, bombajó bokszolók, legalábbis szívesen használják sz ,,öklüket" verekedés közben. Nos, a kenguruk valóban vívnak egymás közt ökölharcot - vagy a puszta tréfa kedvéért, vagy kötekedésből, de védekezésképpen is. Mellső lábukat azonban inkább az ellenség figyelmének elterelésére, cselezésre hasznlják, s arra várnak, mikor vethetik be hátsó lábukat. Erős farkukra támaszkodva egyik vagy mindkét lábukkal rúgnak. Rúgásuk veszélyes! Még veszélyesebb borotvaéles, öklömnyi nagyságú lábujjak, mindegyik lábukon a negyedik. A rajta lévő karommal a kenguru nemegyszer felhasítja az őt megtámadó kutyák, dingók és erszényes farkasok bőrét. A vigyázatlan ember is súlyosan megsebesülhet, ha közelharcba keveredik egy kenguruval, bár erre - szerencsére - igencsak ritkán adódik alkalom. Cirkuszokban - főként és nyilvánvalóan ausztráliai társulatoknál - olykor műsorra tűznek kenguru-ember-,,boksz-meccset". Az állat karmos lábait ilyenkor bokszkesztyűbe bújtatják, az embernek pedig a ruhája alatt egy - az altestét megbízhatóan védő - erős bőr- vagy műanyag kötényt kell viselnie a ,,mélyütések", pontosabban a kenguru rúgásai és taposásai ellen.
5.Néma-e a zsiráf?
A zsiráfot ősidők óta ugyanolyan némának tartják, mint a közmondásosan ,,néma" halat (amelyről azonban az elmúlt évtizedek kutatásai nyomán kiderült, hogy korántsem néma). A vadászok egyöntetűen állítják, hogy ez a többemeletes óriás, amely a legmagasabb állat a Földön - a kifejlett bikák magassága elérheti az 5,8-6 métert - még akkor sem hallat semmiféle hangot, ha megsebesítik. Mellesleg egészen a legutóbbi időkig a biológusok is egyetértettek ezzel a véleménnyel. Teljesen igaz - állították mély meggyőződéssel -, a zsiráf néma! Nemrég azonban állatkerti megfigyelések alapján megállapították, hogy ezek a különleges megjelenésű élőlények - vagy legalábbis egy-egy példány közülük - hallatnak olykor bizonyos hangokat. Nőstény zsiráfok például halk, tehénbőgéshez hasonlító módon ,,szólalnak meg", különösen olyankor, ha borjaik miatt aggódnak. A zsiráfcsemeték pedig olyankor hallatnak halk, borjúbőgéshez hasonló hangot, amikor megéheznek. A tudományos magyarázat szerint a zsiráf gégefője viszonylag fejletlen, s ez az oka annak, hogy csak egyik-másik állat képes arra, hogy ,,megszólaljon". A borjak gégefője azonban esetleg valamivel fejlettebb, mint a felnőtt példányoké, mert az eddigi megfigyelések kiderítették, hogy hangjuk is jobban hallható.